Felice Anno Nuovo a tutti! Boldog Új Évet kívánok mindenkinek magam és az Irace család nevében! Balról jobbra haladva, Mario, Raffaele, Daniele, Stefano, Brigida Irace, jómagam és Mamma Giovanna küldi újévi jókívánságait! A család másik három tagja,Valerio, Samuele és Elisabetta egészsegügyi okokból maradt le a képről. 

Rettenetesen életidegen tőlem, de 2017-ben tettem egy újévi fogadalmat. Megígértem magamnak, hogy egy erős, céltudatos nő tükörképét fogom viszont látni. Ahhoz, hogy ez a fogadalom megvalósuljon ERŐ kell! Erőt szerezni kell, egy kevés is elég. Az erő öngeneráló, elég egy kis parázs és pusztító,megsemmisíthetetlen bozóttűz lesz belőle, ember legyen a talpán, aki eloltja! Igen ám, de honnan érkezzenek ezek a pozitív energiák? Rengeteg barátom van, igaz emberek, igaz értékekkel, hálás vagyok az életnek,hogy ennyien szeretnek, telepakolják értelemmel az üres hétköznapokat. A kis családomnak én adok erőt, itt a kérdés, honnan is szerezzek magamnak pozitivitást?

Az újévi ebéd közben döbbentem rá, a megoldás mindvégig az orrom előtt csücsült. Anyósom, la mamma, ki más terelhetne jobban az önbecsülés útjára? Egy hosszú, küzdelmes élet után még mindig képes jóízűeket nevetni, a tanácsai hibátlanok, felháborodása szeretettel teli. De honnan és mitől lett ő a példaképem? Kik azok az emberek akik önmagává formálták? 

Ebéd (isteni ebéd) után megkértem Brigidát, szedjük elő a múltat. Egy nagy 15 kg-os utazótáskában lapult a válasz. Szentek, fotóalbumok, képeslapok,üdvözlőkártyák között kutatgattam a nyomokat. A Dél- olaszországi napsütéses teraszon töltött szieszta rendkívül lélekemelő tud lenni, főleg ha a múlt emlékei között turkálunk és hallgatjuk hozzá a nem hétköznapi történeteket.

A kalapos úr anyósom nagyapja, Michele Cinque. Lábát nem az első világháborúban, hanem egy balesetben, favágás közben veszítette el. Állítólag annyira gyors volt a mankójával, hogy alig lehetett utolérni. Az 1900-as évek elején falun ritkaságnak számított az írni-olvasni tudó ember. A vasárnapi mise után sorban álltak a falubeliek, neki diktálták az Amerikába immigrált rokonoknak szánt leveleket. A nagypapa Fortunata Buonocuorét vette feleségül, Casimiro, Raffaele, Antonio, Alberto, Pasquale és Giovanna gyermekeikkel szerényen, földet művelve éltek. A nagypapa a templomi orgonán is játszott a miséken.

A képen látható Giovanna volt az egyetlen lány a családban. Anyósomat az ő tiszteletére nevezték el Giovannának. Fiatal, élettel teli teremtés volt, az esküvőjére készülődött, egy szomszéd falubeli pincérhez szeretett volna hozzá menni, amikor is valamilyen nehéz dolgot emelt meg, szívbaja lett és kevéssel az esküvő előtt meghalt. 

A fiatal katona anyósom édesapja Casimiro, Casimiro szerény ember volt, Assuntát vette nejéül.A második világháborúban az olasz kormány őt is besorozta.  

Casimironak nem kellett sokáig harcolnia. Anyósom születése után hazaküldték a hadseregből. Az olyan olasz katonákat, akiknek négy vagy annál több gyerekük volt, azonnal leszerelték.Akiknek földjük volt, azok igazán szerencsések voltak, volt mit enniük. A falu központjában  éheztek, loptak, eladták magukat az amerikai katonáknak. A szerencsésebbek, mint anyósom édesanyja munkát kapott a megszállás alatt. Assunta a kép jobb felső sarkában kevésbé látszik, de a kép magáért beszél. Ezek az asszonyok főztek az amerikai, olasz katonákra, konyhai munkások voltak.

Casimiro egy nyári villa gondnoka volt. Fiatalon halt meg, árván hagyva anyósom és öt testvérét.

Amíg anyósom ezeket a történeteket elmesélte, átmelengette a lelkem, meggyújtotta a lángot, Tudom, hogy 2017- ben neki köszönhetem az Erőt... És most Carrie Fisher emlékére May the force be with you, Az Erő legyen veled, velem....!